Angol-magyar barátság

(Új Dunántúli Napló, 1998. szept. 26.)

A Dunántúli Napló "Beszélgetések egymásról - egymással" élő rovatának első vendégei tegnap Andy Rouse (első képünkön) és Fenyvesi Béla (második képünkön), a Simply English duó tagjai voltak. Az interjút olykor nevetés, olykor zene és ének szakította meg.

- Hogyan találtak egymásra, miképp alakutt meg a duó?
- Nagyon nevezetes eseményen, a buszsofőrök találkozóján énekeltem a Tettyén, utánam pedig a Szélkiáltó együttes következett, ahol Béla is játszik - emlékezett Andy Rouse. - Ám ők késtek, én pedig a félórás műsor helyett másfelet énekeltem, a végén már alig bírtam. Ekkor jutott eszembe, mi lenne, ha nem zenélnénk külön-külön, hanem együtt, így nem lennének ilyen késések.
- Az az igazság, hogy mi egyáltalán nem késtünk - vette át a szót Fenyvesi Béla. - Csak éppen csendben ott álldogáltunk hátul a színfalak mögött, közben fogadásokat kötöttünk, Andy meddig bírja. Ebből a tippelésből kerestük aznap a legtöbb pénzt.
- Egy angol úr Magyarországon, ráadásul már a hetvenes évek óta. Milyen itt élni?
- Ez nagyon kellemes élmény - válaszolt Andy Rouse. - 1975-ben jöttem ide egy csereprogram keretében Exeterből, még főiskolásként. Édesanyám pakolt be nekem, és ő annyit tudott Magyarországról, hogy keleti blokk, tehát Szibéria. Így én május elején pulóver hegyekkel érkeztem, azután hamarosan lementünk a Balatonra, ott úszkáltunk, én pedig mindenfelé cipeltem magammal a vastag, kötött kardigánokat. A diplomázás után pedig ide a pécsi egyetemre jöttem tanítani, az angol kultúrával foglalkozom.
- Már elkészült egy közös lemez, hamarosan várható a következő is.
- Igen, azonban nemcsak kazettán, hanem CD-n is ki tudjuk adni, ami már sokkal tartósabb és modernebb - ecsetelte a részleteket Fenyvesi Béla. - Szerencsére ebben az egyetem is segített.

Ny.Sz.